Skip to content

Holokauszttorzítás a dezinformáció és az intolerancia szélesebb kontextusában

Célok: 

  • A holokauszttorzítás és az álhírek, a gyűlöletbeszéd, valamint az antidemokratikus propaganda közötti összefüggések vizsgálata
  • A holokauszttorzításnak a társadalomra gyakorolt jelentős hatásáról való megértés fejlesztése 

Résztvevők száma: 5-30 fő

Időtartam: 75 perc

A feladat leírása:

  1. A tréner elmondja a résztvevőknek, hogy ebben a gyakorlatban a holokauszttorzítás és az intolerancia más megnyilvánulásai, az álhírek, a gyűlöletbeszéd, valamint a dezinformáció, az álhírek és az antidemokratikus propaganda közötti összefüggést vizsgálják meg.
  2. A résztvevők négy-öt fős csoportokban megvitatják, hogy a holokauszttorzítás miként függ össze az alábbi jelenségekkel, azok milyen hatással vannak rá, illetve hogyan segíti elő őket:
  • Az álhírek normalizálódása
  • A gyűlöletbeszéd és az intolerancia terjedése a közösségi médiában
  • A populizmus és az antidemokratikus propaganda
  • A tudományba és a szakértőkbe vetett bizalom megingása

3. Mindegyik csoport beszélje meg a fenti témák egyikét. Javasolhatnak egy ötödik témát is, ami a holokauszttorzítást összekapcsolja a dezinformáció és intolerancia egyéb formáival, ha ez a résztvevők munkájukban relevánsabb. Mindegyik csoport az alábbi kérdéseket vitatja meg:

  • Miként befolyásolják egymást ezek a témák?
  • Milyen emberek/entitások segítik elő a torzítás és intolerancia ezen formáit?    

      Mi motiválja őket ebben?

  • Mit tesznek a torzítás és intolerancia ilyen formáival szemben való fellépés       érdekében? leküzdése ellen?
  • Mit lehetne tenni még a torzítás és intolerancia ilyen formáival szemben való       fellépés érdekében?
  1. Mindegyik csoport kap egy padletet vagy flipchartot, amire leírhatják a megbeszélésük     főbb pontjait, majd röviden bemutatják ezeket a többieknek. A tréner vagy az egyik résztvevő listát készít a csoportok válaszaiból arra a kérdésre, hogy mit tesznek és mit lehetne tenni még a torzítás és intolerancia ilyen formáival szemben való fellépés érdekében? Erre a listára szükség lesz a következő feladatnál.
  2. A prezentációk után a tréner az alábbi kérdések segítségével irányítja a záró megbeszélést:
  • Milyen fontosabb módokon függ össze a holokauszttorzítás a dezinformáció és intolerancia más formáival?
  • Milyen hatással van a holokauszttorzítás terjedése a fenntartható és inkluzív társadalmak kialakulására?
  • Ön szerint kinek a felelőssége a holokauszttorzítás elleni fellépés? Miért?
  • Ön szerint mi az Ön saját felelőssége és szervezetének felelőssége a holokauszttorzítás elleni fellépésben?
  1. A tréner végül megköszöni a résztvevők aktív munkáját, és elmondja, hogy a holokauszttorzítás jelentős hatással van a társadalomra a vészkorszak eseményeit torzító konkrét módon is, de azzal is, hogy más megnyilvánulási formáival elősegíti a tudomány és a demokratikusan zajló viták megkérdőjelezését:
  • A holokauszttorzítás olyan környezetet teremt, mely normalizálja vagy gerjeszti a gyűlöletet, az antiszemitizmust és az emberi jogok megsértését. 
  • A holokauszttorzítás emberi jogokra vontkozó következményei tovább erősödnek, ahogy a hamis és félrevezető információ mennyisége, elérhetősége és terjedési sebessége felgyorsult digitális korunkban, és ez különösen sérülékennyé teszi a fiatalokat.
  • A holokausztról szóló pontos és helytálló információhoz való hozzáférés korlátai miatt nehezebb véleményt kialakítani, megérteni a világot és manipulációtól és propagandától mentes döntések hozni. 
  • Ezért mindannyiunknak különös felelősségünk van abban, hogy fellépjünk a holokauszt torzítása ellen.

1 Ld. az ENSZ különmegbízottjának jelentését a vélemény- és szólásszabadság szabadságához való jog elősegítéséről és védelméről, “Disinformation and freedom of opinion and expression”, 13 April 2021, UN Doc. A/HRC/47/25.