A holokauszttorzítás – reakciók és megelőzés

Célok: 

• A holokauszttorzítás elleni fellépésben való részvétel fontosságának tudatosítása
• A holokauszttorzításra adható konkrét válaszok vagy annak megelőzési lehetőségeinek megbeszélése 

Résztvevők száma: 5-30 fő

Időtartam: 90 perc

A feladat leírása:

1. A tréner elmondja a résztvevőknek, hogy ebben a feladatban nem csak a holokauszttorzításra megelőzése és a lehetséges reakciók iránti elvi felelősséget vitatják meg, hanem a konkrét módokat is. Először néhány rövid videót néznek meg, utána pedig esettanulmányokat beszélnek át. 

2. A két rövid (egyenként egyperces) videóban két holokauszttúlélő mondja el, miként reagál a torzításra és a tagadásra.  

• videó Allan Brown – Ne ignoráld! Válaszolj!

• videó Nina Kaleska – Ne adj nekik fórumot!

3. Amikor túlélők visszaemlékezésének bemutatására kerül sor, mindig fontos ismertetni a résztvevőkkel a túlélő rövid életrajzát, még akkor is (illetve különösen akkor), ha a videó a teljes visszaemlékezésnek csak rövid részletét tartalmazza. Ezzel nem csak megtiszteljük a túlélőt, emlékezünk rá és megosztunk néhány információt az életéről,  hanem biztosítjuk azt is, hogy az interjút megfelelő kontextusba helyezzük. 

A két interjúalanyról az alábbi rövid életrajzokat lehet megosztani: 

Alan A. Brown (Braun) 1928-ban született Miskolcon. 16 éves volt, amikor apjával együtt egy kassai szénbányába küldték. Együtt deportálták őket először Sopronba, majd az ausztriai Feldbachban lévő munkatárborba és végül Neuhausba. Az apja 1945-ben egy nappal a tábor felszabadítása után halt meg. Összes többi rokonát is koncentrációs táborokban gyilkolták meg. Először az Egyesült Államokba emigrált, majd kicsivel később a kanadai Windsorban telepedett le.

Nina Kaleska 1929. április 11-én született Grodnóban, ami akkor Lengyelországhoz tartozott, ma Belarusz része. Nővérével együtt deportálták Auschwitzba 1941-ben. A nővére az érkezés után három hónappal meghalt. Nina is többször megbetegedett a táborban, és egy ott dolgozó, Martha nevű nő segítségével tudott meggyógyulni. Halálmenetbe kényszerült, végül a szövetséges erők szabadították fel 1945. május 5-én. Először Angliába, majd az Egyesült Államokba emigrált az amerikai Joint Distribution Committee segítségével. 

4. A tréner a következő kérdésekkel vonja be a résztvevőket a videók alapján indított  megbeszélésbe:

• A két perspektívából melyik áll közelebb Önhöz? Miért?
• Mr. Brown elmondta, hogy nehéz volt beszélnie a vele történtekről, de a diákkal történt beszélgetés után hajlandó volt belekezdeni, bármennyire is nehéz volt. Mit gondolsz, miért gondolta meg magát?
• Mit gondolsz, miért mondja Ms. Kaleska azt, hogy ne álljunk szóba a holokauszttagadókkal és így ne teremtsünk nekik fórumot? Vajon ugyanezt mondaná azokról is, akik torzítják a holokauszt lényegét? Miért?
• A tréner elmagyarázza a következőket:
• ha nem adunk fórumot az antiszemita és holokauszttagadó kijelentéseknek, azzal többet teszünk, mintha egyszerűen csak nem állunk szóba velük, hiszen így azt is biztosítjuk, hogy az üzeneteik ne terjedhessenek, a fiatalokat pedig képessé tehetjük arra, hogy fel tudjanak lépni ellene.
• a holokauszttorzítás elleni küzdelemhez az is szükséges, hogy megelőzzük a megnyilvánulásokat, és az is, hogy reagálni tudjunk, amikor megjelenik. A két videó azt mutatja, hogyan reagáltak ezek az emberek, amikor holokauszttagadással szembesültek. A holokauszttagadás és -torzítás kezelésének azonban nagyon fontos része a megelőzés. 

5. A résztvevőktől azt kérjük, hogy az 1. mellékletben található sablon segítségével gondolják végig a holokauszttorzításra adott reakció és a megelőzése közötti különbséget. Miután egyénileg  elgondolkodtak és leírták véleményüket, a tréner  megkér néhány önként jelentkezőt, hogy mondják el, mit írtak le. Az első résztvevő gondolatai után a következő hozzászólók csak kiegészítik az elhangzottakat (vagy ellentmondanak neki), de a korábbiakat már nem ismétlik el. A tréner a következő kérdést teszi fel:

• Fel tudnak idézni olyan helyzeteket, ahol megelőző (preventív) és válaszadó (reaktív) intézkedésre is szükség lehet? 
• Miért szükséges ezekben a helyzetekben mindkét reakció?

6. A tréner elmondja a résztvevőknek, hogy néhány esettanulmány megbeszélésével tovább gondolkodhatnak a holokauszttorzításra adott válaszokon vagy a megelőzést célzó konkrét intézkedéseken. A résztvevők 4-5 fős csoportokban dolgoznak. Minden csoport kap egy esettanulmányt, melyet az alábbi kérdések segítségével elemeznek: 

• Mit gondol, a leírt eset szereplői miért torzították el a holokausztot és/vagy a roma népirtást?
• Mit gondol, az eset egyéb szereplői miért viselkedtek úgy, ahogy tették?
• Véleménye szerint mi lenne a legjobb fellépés ebben a helyzetben? Kinek a válaszreakciója a legfontosabb: az esemény legközvetlenebb érintettjei, az iskolában vagy azon kívül mások vagy ezen szereplők kombinációja?
• Milyen lehetőségeket kínál az incidens? A sürgős reakciót igénylő veszélyek mellett az incidens olyan lehetőségeket is rejthet, amelyek hosszabb távú pedagógiai válasz segítségével pozitív hatást gyakorolhatnak. 
• Milyen megelőző intézkedéseket tenne Ön azért, hogy ilyen helyzet ne forduljon elő újra vagy ne eszkalálódjon?

7. Mindegyik csoport bemutatja a megoldási javaslatait. Először hangosan felolvassák az esettanulmányt a többi résztvevőnek, majd elmondják gondolataikat.

8. Miután mindegyik csoport megosztotta gondolatait, a tréner az alábbi kérdések segítségével irányítja a záró megbeszélést:

• Milyen volt a holokauszttorzítás konkrét eseteinek elemzése és a lehetséges intézkedések megkeresése?
• Milyen mértékben vannak jelen az ilyen események az Ön iskolájában/szervezeténél/közösségében?
• Mit talált meglepőnek a többi csoport bemutatójában?
• Miért van az, hogy egyes emberek általában hajlamosabbak/képesebbek a reagálásra?
• Miért fontos a holokauszttal kapcsolatos igazság tanítása még akkor is, ha a minket körülvevő valóság nem erre ösztönöz?

9. A tréner hangsúlyozza, hogy nagyon fontos a fiatalokkal beszélgetni, amikor azok torzítják a holokausztot, valamint kérdéseket feltenni nekik, amelyekből megtudható, honnan erednek ezek a gondolatok, milyen információkra épülnek és milyen forrásokat használnak, a fiatalok milyen csoportokkal azonosulnak.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy tudatlanságból származnak, vagy valóban erős antiszemita és antidemokratikus érzelmek táplálják ezeket a kijelentéseket, stb. Az ezekre a kérdésekre adott válaszok fontos információt jelentenek az oktatóknak ahhoz, hogy hatékony megelőző és a torzítás ellen fellépő oktatási programokat dolgozzanak ki. Az ilyen megbeszélés arra is felhívhatja a figyelmet, ha egy fiatal szélsőséges tevékenységeknek van kitéve, netán részt is vesz ilyesmiben. Ebben az esetben a problémát a lehető leghamarabb kezelni kell, hogy megelőzzük a további eszkalációt, például erőszakos cselekményeket. Erőszakos szélsőségek esetén nem helyes egyedül megpróbálni megoldani a problémát, hanem más pedagógusokat, pszichológusokat és specialistákat tanácsos bevonni. Mivel a holokauszttorzítás megnyilvánulásai kiszámíthatatlan pillanatokban bukkannak elő az oktatásban, a pedagógusoknak úgy kell reagálni az esetekre, hogy az egyszerre teljesítsen négy követelményt:

• A válasznak meg kell védenie az esetleges potenciális áldozatokat;
• A reakció nem kezelheti le vagy sértheti meg az illetőt a véleménye miatt. Ez a gyerekjogokkal függ össze és azzal a ténnyel, hogy a pedagógusnak és a diáknak várhatóan a jövőben is együtt kell működnie;
• A válasz hárítsa el a megjegyzésből fakadó esetleges konfliktust, és hagyjon teret annak, hogy később visszatérhessenek a témára; és
• A válasz ne zavarja meg az oktatás folyamatát. Nem szabad megengedni, hogy a tanítás folyamatát teljesen kizökkentse, és megrövidítse a többi tanulónak az oktatáshoz való jogát.