A holokauszttorzítás – reakciók és megelőzés

Célok:

– A holokauszttorzításra adott reakció és a jelenség megelőzése közötti  különbség megértése.

– A holokauszttorzításra adható konkrét válaszok vagy annak megelőzési lehetőségeinek megbeszélése 

– A holokauszttorzítással való foglalkozás kihívásai és a nehézségek leküzdésének lehetőségei

Résztvevők száma: 5-30 fő

Időtartam: 90 perc

A feladat leírása:

1. A tréner elmondja a résztvevőknek, hogy ebben a feladatban nem csak a holokauszttorzításra megelőzése és a lehetséges reakciók iránti elvi felelősséget vitatják meg, hanem a konkrét módokat is. Először néhány rövid videót néznek meg, utána pedig esettanulmányokat beszélnek át. 
2. A két rövid (egyenként egyperces) videóban két holokauszttúlélő mondja el, miként reagál a torzításra és a tagadásra.  

 Allan Brown – Ne ignoráld! Válaszolj!

Nina Kaleska – Ne adj nekik fórumot!

3. Amikor túlélők visszaemlékezésének bemutatására kerül sor, mindig fontos ismertetni a résztvevőkkel a túlélő rövid életrajzát, még akkor is (illetve különösen akkor), ha a videó a teljes visszaemlékezésnek csak rövid részletét tartalmazza. Ezzel nem csak megtiszteljük a túlélőt, emlékezünk rá és megosztunk néhány információt az életéről,  hanem biztosítjuk azt is, hogy az interjút megfelelő kontextusba helyezzük. 

A két interjúalanyról az alábbi rövid életrajzokat lehet megosztani: 

Alan A. Brown (Braun) 1928-ban született Miskolcon. 16 éves volt, amikor apjával együtt egy kassai szénbányába küldték. Együtt deportálták őket először Sopronba, majd az ausztriai Feldbachban lévő munkatárborba és végül Neuhausba. Az apja 1945-ben egy nappal a tábor felszabadítása után halt meg. Összes többi rokonát is koncentrációs táborokban gyilkolták meg. Először az Egyesült Államokba emigrált, majd kicsivel később a kanadai Windsorban telepedett le.

Nina Kaleska 1929. április 11-én született Grodnóban, ami akkor Lengyelországhoz tartozott, ma Belarusz része. Nővérével együtt deportálták Auschwitzba 1941-ben. A nővére az érkezés után három hónappal meghalt. Nina is többször megbetegedett a táborban, és egy ott dolgozó, Martha nevű nő segítségével tudott meggyógyulni. Halálmenetbe kényszerült, végül a szövetséges erők szabadították fel 1945. május 5-én. Először Angliába, majd az Egyesült Államokba emigrált az amerikai Joint Distribution Committee segítségével. 

4. A tréner a következő kérdésekkel vonja be a résztvevőket a videók alapján indított  megbeszélésbe:

• A két perspektívából melyik áll közelebb Önhöz? Miért?
• Mr. Brown elmondta, hogy nehéz volt beszélnie a vele történtekről, de a diákkal történt beszélgetés után hajlandó volt belekezdeni, bármennyire is nehéz volt. Mit gondolsz, miért gondolta meg magát?
• Mit gondolsz, miért mondja Ms. Kaleska azt, hogy ne álljunk szóba a holokauszttagadókkal és így ne teremtsünk nekik fórumot? Vajon ugyanezt mondaná azokról is, akik torzítják a holokauszt lényegét? Miért?
• A tréner elmagyarázza a következőket:
• ha nem adunk fórumot az antiszemita és holokauszttagadó kijelentéseknek, azzal többet teszünk, mintha egyszerűen csak nem állunk szóba velük, hiszen így azt is biztosítjuk, hogy az üzeneteik ne terjedhessenek, a fiatalokat pedig képessé tehetjük arra, hogy fel tudjanak lépni ellene.
• a holokauszttorzítás elleni küzdelemhez az is szükséges, hogy megelőzzük a megnyilvánulásokat, és az is, hogy reagálni tudjunk, amikor megjelenik. A két videó azt mutatja, hogyan reagáltak ezek az emberek, amikor holokauszttagadással szembesültek. A holokauszttagadás és -torzítás kezelésének azonban nagyon fontos része a megelőzés. 

5. A résztvevők csoportokban dolgoznak és két feladatot kapnak.

• Először megnézik az előző feladatban összeállított példák listáját (mit tesznek és mit lehetne még tenni a holokauszttorzítás és a dezinformáció és intolerancia más formáinak leküzdése érdekében), és megállapítják, hogy mely példák számítanak a holokauszttorzításra adott reakciónak, és mely példák tartalmazzák a megelőzés lehetőségét.
• Második feladatként mindegyik csoport megvitatja a mellékletben található esettanulmányok egyikét vagy a holokauszttorzításnak a társadalomban jelenlévő olyan más példáját, amivel foglalkozni szeretnének. Az esettanulmányokat az alábbi kérdések segítségével elemzik:

•    Mik azok a kontextuális tényezők, amik ehhez a szituációhoz  vezettek?

• Miként tud a civil társadalom a holokauszttorzítás ilyen megnyilvánulására reagálni?
• Milyen testületeknek kellene fellépni a holokauszttorzítás ilyen formája ellen?
• Kinek állhat érdekében a status quo fenntartása vagy a holokauszttorzítás e formájának továbbfejlesztése? Hogyan lehetne ezeket a csoportokat/testületeket rávenni véleményük megváltoztatására?

6. Mindegyik csoport bemutatja a megoldásait. Először hangosan felolvassák az esettanulmányt a többi résztvevőnek, majd elmondják gondolataikat.

7. Miután mindegyik csoport prezentált, a tréner záró megbeszélést kezdeményez a résztvevőkkel. 

Először megkéri őket, hogy röviden beszéljenek az előző feladat példáinak elemzéséről:

• A listán szereplő példák inkább a holokauszttorzításra adott reakciók vagy azt megelőző lépések voltak?
• Lehetnek-e olyan helyzetek, ahol megelőző lépések és reakciók is szükségesek lehetnek? Miért?

Ezután az esettanulmányok elemzésének összefoglalása következik. A megbeszélés és az esettanulmányok bemutatása alapján a következő kérdések mentén folyhat:

• A megvitatott esetek hasonlítanak ahhoz, ami az Ön életének/munkájának kontextusában történik?
• Az Ön által megtapasztalt, holokauszttorzító helyzetekben mi volt a legnagyobb nehézség a válaszadásban? 

A tréner itt elmondhatja, hogy a holokauszttorzítás ellen nem könnyű fellépni, és az egyén valószínűleg nem is tudja ösztönösen, hogyan kell rá reagálni. Ennek leszögezése a nyílt és őszinte beszélgetés alapját is megteremtheti.

• Ön szerint melyek a legjárhatóbb és leginkább megvalósítható intézkedések azok közül, amelyeket megbeszéltek?
• Mi volt a legfontosabb, amit ebben a feladatban tanult?

8. A tréner elmondja, hogy mennyire fontos a holokauszttorzításra annak felismerésekor azonnal kezelni, hogy ne válhasson normává és ne terjedhessen el. El kell ismerni, hogy a holokauszttorzítás egyes formái ellen nagyon nehéz felvenni a harcot, különösen, ha a torzítás  állami támogatást élvez. A civil társadalom úgy érhet el hatást az ilyen helyzetekben, ha együttműködik, közös és egymást kiegészítő akciókat tervez. Ebben a feladatban a résztvevők olyan intézkedéseket gondolnak ki, amelyben más szervezetekkel együttműködésben próbálhatják megelőzni a holokauszttorzítást és fellépni ellene.