4. A holokauszttorzítás megelőzése és az ellene való fellépés

Válaszút előtt minden egyén döntéseket hoz, és … minden döntés egyéni.

Raul Hilberg

Tanulási célok

• Annak tudatosítása, hogy milyen konkrét intézkedésekkel lehet a holokauszttorzítást megelőzni és fellépni ellene
• Elköteleződés kialakítása a holokauszttorzítás megelőzése és az ellene való fellépés  mellett

Javaslatok a tréner részére

Ebben a feladatban a résztvevők megismerik azokat a területeket, ahol lépéseket lehet tenni a holokauszttorzítás elleni fellépés érdekében, és meg is vitatják ezeket a konkrét intézkedéseket. A megbeszélést során a következőket kell szem előtt tartani:

• elköteleződést kell kialakítani, amivel az megvitatott ötleteket átültetik a gyakorlatba;
• ösztönözni kell a résztvevőket, hogy  gondolkodjanak tovább a felvetett szempontokról, és kollégáikkal vagy más szakemberekkel együtt cselekedjenek.

A feladat két részből áll. Az első részben a beszélgetés alapjául két videó szolgál. Ezekben a videókban két interjúalany egymástól nagyon különböző véleménynek ad hangot. A képzés során a résztvevők egy része elhatárolódhat a második videóban elhangzó véleménytől, de a tréner kérje meg őket, hogy gondolkodjanak el a konkrét kontextuson. Különböző kontextusokban különféle reakciók lehetnek érvényesek, és nincs mindenkinek egyformán megfelelő megközelítés, amely minden kontextusban és minden egyén számára alkalmazható. A videók különböző válaszadási lehetőséget mutatnak be, a megvitatásukat követő feladat pedig elgondolkodtatja a résztvevőket a holokauszttorzítással kapcsolatos megelőzési lehetőségekről. Fel kell hívni a figyelmet a reakció és a prevenció közötti különbségre. Alapvető jelentőségű, hogy a közintézmények milyen részt vállalnak a megelőzésből. 

A gyakorlat második részében arra kérjük a résztvevőket, hogy gondolják végig, ők mit tudnának tenni a holokauszttorzítás megelőzésében egyes releváns területeken. A csoportmegbeszélés kiindulópontja az IHRA és az UNESCO által megállapított néhány intézkedési terület. A résztvevők kiválaszthatják az érdeklődésüknek megfelelő területet, vagy annak alapján más területeket is javasolhatnak.  

A tanulási egység önálló tanulásra ajánlott anyagát meg lehet osztani a résztvevőkkel, és a tréner részére is ezt ajánljuk a képzésre való felkészülésben. 

Célok: 

• Vitaindítás a holokauszttorzítás megelőzése és az ellene való fellépés fontosságáról 

• A résztvevők bevonása olyan megbeszélésbe, amely nyomán konkrét lépésekből álló intézkedési tervet alakítanak ki saját szakmai területükön
• Annak végiggondolása, hogy a holokauszttorzítás elleni fellépéssel kapcsolatban milyen partnerségek és együttműködések lehetségesek

Résztvevők száma: 5-30 fő

Időtartam: 90 perc 

A feladat leírása:

1. A tréner elmondja a résztvevőknek, hogy két rövid (egyenként egyperces) videót néznek meg, amelyben két holokauszttúlélő mondja el, miként reagál a torzításra és a tagadásra. 

videó Allan Brown – Ne ignoráld, hanem válaszolj!

videó Nina Kaleska – Ne adj nekik fórumot!

2. Amikor túlélők visszaemlékezésének bemutatására kerül sor, mindig fontos ismertetni a résztvevőkkel a túlélő rövid életrajzát, még akkor is (illetve különösen akkor), ha a videó a teljes visszaemlékezésnek csak rövid részletét tartalmazza. Ezzel nem csak megtiszteljük a túlélőt, emlékezünk rá és megosztunk néhány információt az életéről,  hanem biztosítjuk azt is, hogy az interjút megfelelő kontextusba helyezzük. 

A két interjúalanyról az alábbi rövid életrajzokat lehet megosztani: 

Alan A. Brown (Braun) 1928-ban született Miskolcon. 16 éves volt, amikor apjával együtt egy kassai szénbányába küldték. Együtt deportálták őket először Sopronba, majd az ausztriai Feldbachban lévő munkatárborba és végül Neuhausba. Az apja 1945 áprilisában, egy nappal a tábor felszabadítása után halt meg. Összes többi rokonát is koncentrációs táborokban gyilkolták meg. Először az Egyesült Államokba emigrált, majd kicsivel később a kanadai Windsorban telepedett le.

Nina Kaleska 1929. április 11-én született Grodnóban, ami akkor Lengyelországhoz tartozott, ma Belarusz része. Nővérével együtt deportálták Auschwitzba 1941-ben. A nővére érkezés után három hónappal meghalt. Nina is többször megbetegedett a táborban, és egy ott dolgozó, Martha nevű nő segítségével tudott meggyógyulni. Halálmenetbe kényszerült, végül a szövetséges erők szabadították fel 1945. május 5-én. Először Angliába, majd az Egyesült Államokba emigrált az amerikai Joint Distribution Committee segítségével. 

3. A tréner a következő kérdésekkel vonja be a résztvevőket a videók alapján indított  megbeszélésbe:

• • A két perspektívából melyik áll közelebb Önhöz? Miért?
  • Mr. Brown elmondta, hogy nehéz volt beszélnie a vele történtekről, de a diákkal történt beszélgetés után hajlandó volt belekezdeni, bármennyire is nehéz volt. Mit gondolsz, miért gondolta meg magát?
  • Mit gondolsz, miért mondja Ms. Kaleska azt, hogy ne álljunk szóba a holokauszttagadókkal és így ne teremtsünk nekik fórumot? Vajon ugyanezt mondaná azokról is, akik torzítják a holokauszt lényegét? Miért?
  • A tréner elmagyarázza a következőket:

• ha nem adunk fórumot az antiszemita és holokauszttagadó kijelentéseknek, azzal többet teszünk, mintha egyszerűen csak nem állunk szóba velük, hiszen így azt is biztosítjuk, hogy az üzeneteik ne terjedhessenek, a fiatalokat pedig képessé tehetjük arra, hogy fel tudjanak lépni ellene.
• a holokauszttorzítás elleni küzdelemhez az is szükséges, hogy megelőzzük a megnyilvánulásokat, és az is, hogy reagálni tudjunk, amikor megjelenik. A két videó azt mutatja, hogyan reagáltak ezek az emberek, amikor holokauszttagadással szembesültek. A holokauszttagadás és -torzítás kezelésének azonban nagyon fontos része a megelőzés. 

4. A tréner elmondja a résztvevőknek, hogy olyan konkrét intézkedéseket fognak megbeszélni, amelyek megelőzhetik a holokauszttorzítást, mindezt az IHRA és az UNESCO ajánlásai alapján. 

Az ajánlások négy területre csoportosíthatók:

• A holokauszttorzítás azonosítása és megfigyelése
• Az oktatás támogatása a holokauszttorzítás elleni fellépésben
• A holokauszt emlékezetét őrző és az oktatási rendszerrel együttműködést biztosító intézmények megerősítése
• A holokauszttorzítás online formájának felismerése és a rá adható válasz

5. A tréner felírja ezeket a területeket a táblára vagy a megosztott képernyőre, majd elmondja a résztvevőknek, hogy csoportmunkában konkrét intézkedéseket kell azonosítaniuk a négy terület egyikén, vagy olyan más területen, amelyet fontosnak tartanak. A csoportok kialakítása előtt megkérdezzük a résztvevőket, hogy a négy említett terület mellé szeretnének-e más területeket is felsorolni. A résztvevőknek itt nem a konkrét intézkedéseket kell megalkotni (arról a következő egységben lesz szó), hanem általában kell gondolkodniuk azokról a területekről, ahol beavatkozásra van szükség. Ha új területeket neveznek meg, a tréner ezeket felírja a többihez.

6. A résztvevők érdeklődésük alapján választják ki a csoportot, amelyikhez csatlakoznak. Ha az egyik téma iránt hétnél több érdeklődő van, létrejöhet két alcsoport (a túl nagy csoportokban a résztvevők nehezen kapcsolódnak be a beszélgetésbe és kevésbé jön létre tartalmas véleménycsere). Minden csoportban legalább négy résztvevő legyen. Minden csoport jelöljön ki egy (vagy több) szóvivőt, aki a megbeszélés főbb pontjait bemutatja a többi résztvevőnek.

7. Miután mindegyik csoport megosztotta, milyen beszélgetés zajlott a a csoport tagjai között, a tréner az alábbi kérdések segítségével irányítja a záró megbeszélést:

1. Mi volt a legtanulságosabb a csoportmegbeszélésben?
2. A kihívásokról és lehetséges partnerekről folyó gondolkodás hogyan segített a konkrét intézkedések kialakításához?
3. Mit talált inspirálónak a többi csoport prezentációjában?
4. A javasolt intézkedések közül melyik valósítható meg rövidtávon, és melyik alkalmasabb inkább középtávra? Miért?

8. A résztvevőknek elmondjuk, hogy a megbeszélt intézkedések lesznek a konkrét cselekvések kiindulópontjai, amit a tréning után végeznek majd el.